Archívum
2017
A mai napon a spanyol vezető vitorlás versenyző csapat a MAPFRE, a 2017/18-as Volvo Ocean Race-en a vitorlás és a parti személyzet számára a Helly Hansent nevezte meg, mint hivatalos ruházati és lábbeli szponzor.
Több mint félszáz hajó és legalább ennyi kiálító mutatkozik be a kiállításon, az elmúlt évek folyamatos növekedésével reprezentálva a piac és a kereslet fellendülését.
Nyolc futam után is Gádorfalvi Áron áll az élen a férfiaknál a balatonfüredi Raceboard Európa-bajnokságon.
A Vasas versenyzője amelyik számban elindult, abban nyert, így kilenc hét szabadság jár neki.
A 2020-as tokiói ötkarikás játékok műsorán, és tárgyalások folynak arról is, hogy a későbbiekben a SUP-kategóriák is bemutatkozhassanak az olimpián.
A női kenusoknál a papírformát igazolva a múlt heti, racicei világbajnokságon bronzérmes Devecseriné Takács Kincső győzött 200 méteren.
Az Eb-n kilenc magyar egység indult, s mind a kilenc bejutott a legjobb hat közé.
A táv sztárja egyértelműen a Vasas versenyzője volt, mindent nyert amit nyerhetett.
"A végsőkig bíztam abban, hogy folytathatom a megkezdett munkát, és bár nem értek egyet vele, természetesen elfogadom a döntést"
logo
Publikáció dátuma: 2015-08-10 15:03:32
Utolsó módosítás dáutma: 2015-08-10 15:03:32
ez az eredeti sor, a fenti kettőt kell commentezni-->
Játékra invitál Marics Peti és Valkusz Milán minden tiktokert, a szerencsések pedig eltölthetnek egy délutánt az énekes duóval egy lemezstúdióban.
Idén is különleges programmal várja a repülés szerelmeseit a negyedik Budaörsi Airshow augusztus 21-én. Régi és új repülőgépek, légi- és földi bemutatók, kiállítások és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket a Budaörsi Repülőtéren.
A sprintversenyben győztes Tótka Sándor kihagyja a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságot, a királyszámot megnyerő Kopasz Bálint viszont három számban indul.
A kajak-kenu szövetség elnöke szerint a kajakos férfi szakág romokban hevert Rióban, ám Tokióban Tótka Sándorék bizonyították klasszisukat.