Archívum
2017
"Szeretném magamnak is bizonyítani, hogy ha egyszer már visszatértem, akkor most is vissza tudok."
"Szeretném magamnak is bizonyítani, hogy ha egyszer már visszatértem, akkor most is vissza tudok."
"Szeretném magamnak is bizonyítani, hogy ha egyszer már visszatértem, akkor most is vissza tudok."
A fináléra Hosszú Katinka is ott lehet!
A 100 méter után a 200 sem sikerült az olimpiai bajnoknak úgy, ahogy azt szerette volna.
különböző versenyhelyszíneken eddig összesen 257 ezren drukkoltak a sportolóknak a hazai rendezésű 17. vizes világbajnokságon.
Bernek Péter a második, Telegdy Ádám pedig a nyolcadik idővel jutott az elődöntőbe 200 méter háton csütörtökön Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
Cseh az olimpia után nem hitt magában, ám mindig volt valaki, aki átlendítette a nehéz pillanatokon.
A nagy érdeklődésre való tekintettel lesz még plusz hely a nézőknek.
Le Clos példaképnek nevezte Cseh Lászlót
Hosszú a hatodik, Szilágyi a hetedik legjobb idővel jutott a csütörtöki döntőbe.
Cseh László szenzációs versenyen 1:53.72-es idővel ezüstérmet nyert férfi 200 pillangón, Kenderesi Tamás 4. lett, 1:54.73-as időeredménnyel.
logo
Publikáció dátuma: 2015-08-10 15:03:32
Utolsó módosítás dáutma: 2015-08-10 15:03:32
ez az eredeti sor, a fenti kettőt kell commentezni-->
Játékra invitál Marics Peti és Valkusz Milán minden tiktokert, a szerencsések pedig eltölthetnek egy délutánt az énekes duóval egy lemezstúdióban.
Idén is különleges programmal várja a repülés szerelmeseit a negyedik Budaörsi Airshow augusztus 21-én. Régi és új repülőgépek, légi- és földi bemutatók, kiállítások és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket a Budaörsi Repülőtéren.
A sprintversenyben győztes Tótka Sándor kihagyja a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságot, a királyszámot megnyerő Kopasz Bálint viszont három számban indul.
A kajak-kenu szövetség elnöke szerint a kajakos férfi szakág romokban hevert Rióban, ám Tokióban Tótka Sándorék bizonyították klasszisukat.