Jump to content

A nagy vizes kihívás: 35. Lidl Balaton-átúszás

2017. 05. 22. 12:19

Idén sem marad el a Balaton átúszás! Az átúszásra vállalkozó sportemberek a már megszokott módon Révfülöpön szállnak majd vízbe, majd az 5,2 kilométeres táv megtétele után a balatonboglári Platán strandon érnek partot. A távot szabadon választott úszásnemben lehet teljesíteni, és bárki rajthoz állhat, akinek az egészségi állapota lehetővé teszi. Ehhez orvosi igazolás, ennek hiányában pedig a helyszínen megejtett orvosi vizsgálat szükséges.

 

Az átúszásra vállalkozó sportemberek a már megszokott módon Révfülöpön szállnak majd vízbe, majd az 5,2 kilométeres táv megtétele után a balatonboglári Platán strandon érnek partot. A távot szabadon választott úszásnemben lehet teljesíteni, és bárki rajthoz állhat, akinek az egészségi állapota lehetővé teszi. Ehhez orvosi igazolás, ennek hiányában pedig a helyszínen megejtett orvosi vizsgálat szükséges.

Az előnevezés elindult (balaton-atuszas.hu), de a helyszíni nevezésre is lesz majd lehetőség. A program egyben az Olimpiai Ötpróbának is fontos állomása. Idén első alkalommal jelenik meg a rendezvény névadó szponzoraként a Lidl Magyarország. A vállalat számára kiemelt jelentőséggel bír az egészséges életmód, melyről termék szortimentje, és társadalmi felelősségvállalás kereti között megvalósuló kezdeményezései tanúskodnak. Ezen törekvéseivel összhangban a Lidl is hozzájárul a sikeres felkészüléshez, hiszen Facebook és Instagram oldalán is különböző tippeket és érdekességeket találhatnak majd a kihívásra jelentkezők.

A Balaton-átúszás élményét a szervezők bátran ajánlják olyan amatőr sportolóknak is, akik korábban még nem próbálták azt, vagy nem vettek részt hasonló igénybevételt jelentő próbatételen. Az úszófolyosó mentén 50 méterenként vitorlások és egyéb vízi járművek személyzetei vigyázzák a versenyzők biztonságát. Aki elfárad, bármikor megállhat, megpihenhet. A kihívást keresőknek a szervezők tudatos felkészülést ajánlanak az elektronikus edzésterv segítségével. Az e-edzéstervre ezen az oldalon lehet regisztrálni: http://www.futanet.hu/cikk/ingyenes-futo-edzestervek/balaton-atuszas-edzesterv.

A felkészülésben résztvevők Mányoki Attila, a sikerei által méltán világhírű óceánúszó tanácsaiban részesülnek havonta egyszer. Az e-edzésprogramhoz bárki, bármikor csatlakozhat. Rossz idő esetén a Balaton-átúszást az esőnapok valamelyikén rendezik meg, ezek: július 2., 8., 9., 15., 16.

A 35. Lidl Balaton-átúszás időpontja: 2017. július 1.

Helyszín: Révfülöp-Balatonboglár

 

(Forrás: Forrás:vizisportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)