Jump to content

Vizes vb 2017 - Seszták Miklós: minden előkészület a tervezett ütemben halad

2017. 05. 03. 18:31

Hetvenhárom nappal a Magyarország által valaha rendezett legnagyobb sportesemény, a vizes világbajnokság rajtja előtt minden előkészület a tervezett ütemben halad - jelentette be Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a szervezőbizottság elnöke azon a keddi sajtóbeszélgetésén, amelyen részletesen is beszámolt a feladatokról, illetve költségekről.

 

Hetvenhárom nappal a Magyarország által valaha rendezett legnagyobb sportesemény, a vizes világbajnokság rajtja előtt minden előkészület a tervezett ütemben halad - jelentette be Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a szervezőbizottság elnöke azon a keddi sajtóbeszélgetésén, amelyen részletesen is beszámolt a feladatokról, illetve költségekről.

Seszták Miklós elmondta, a világbajnokság szervezési költsége 32,9 milliárd forint, ám ehhez még hozzájön a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA által kiszabott jogdíj is, így 38,6 milliárd forint a vb szervezési és működési költsége. Ebben olyan tételek is szerepelnek, mint például a versenyzők és sportvezetők, VIP-vendégek elszállásolása, a sportlétesítmények üzemeltetése, a doppingellenőrzések, a jegyértékesítési és jegyelőállítási költségek, de például a nyitó és a zárórendezvények is.

A fejlesztési miniszter hozzátette, a világbajnokságra elkészülő fejlesztések értéke közel 92 milliárd forint. Seszták Miklós kiemelte, hogy a fejlesztések túlnyomó része - közel 85 milliárd forint -  akkor is megvalósult volna, ha Magyarország nem rendez világbajnokságot, így ezek közvetve számítanak hozzá a világesemény költségeihez. Ilyen például a pesti alsórakpart, illetve a Margitsziget rekonstrukciója, vagy a Dagály-strand felújítása. A fejlesztési miniszter ide sorolta a Hajós és Széchy, valamint a Császár-Komjádi uszodák rekonstrukcióját is. A legnagyobb értékű beruházás a Duna Aréna és az ahhoz kapcsolódó minden költség - ez 41,637 milliárd forint.

Seszták Miklós elmondta, a szervezőbizottság körülbelül 7-10 milliárd forintos bevétellel kalkulált, azonban ebben az összegben nincsenek benne azok a várható gazdasági eredmények, amelyet a világbajnokságra érkező szurkolók, sportolók magyarországi tartózkodása (éttermi fogyasztások, vendégéjszakák stb.) jelent majd. Jelezte, azért ilyen "szerény" ez a szám, mert "családbarát" világbajnokságot akarnak rendezni, olyan jegyárakkal, melyeknek köszönhetően reményeik szerint minden döntőre telt ház előtt kerül sor. Hozzátette, azt az imázsértéket, amelyet a világbajnokság jelent Magyarországnak, nem lehet számszerűsíteni.

A közlekedésről szólva a szervezőbizottság elnöke néhány sarkalatos pontot emelt ki: így a budai alsó rakparton, a Batthyány térnél sorra kerülő óriástoronyugrás helyszínén kizárólag a versenyek idején lesznek majd forgalomkorlátozások. Megjegyezte, a szurkolói zónákat a Margitszigeten alakítják ki, s mivel innen viszonylag bonyolultabb a közlekedés, már tárgyalnak egy esetleges kompjárat működtetéséről, amely a Duna Arénához szállítaná a rajongókat. A sportesemények vonatkozásában először játszhat nagy szerepet a Duna a közlekedésben, így számos hajó közlekedik majd a versenyhelyszínek és a fontosabb budapesti pontok között.

Seszták Miklós válaszolt néhány korábbi, a hazai sajtóban megjelent hírre is: mint elmondta, a Duna Aréna üzemeltetése február 21. óta megoldott, június 1-vel pedig a szervezőbizottság veszi át ezt feladatot, hiszen innentől kezdve "vb-üzemmódba" kell kapcsolni. A fejlesztési miniszter a szállodahelyzetről szólva elmondta, a FINA és a Forma-1-es Magyar Nagydíj szervezői által támogatott szállásigényt ki tudták elégíteni, így a korábbi hírekkel ellentétben ezzel sem lesz gond.

A 17. FINA vizes világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)