Jump to content

Kajak-kenu Eb: Mi itt most taroltunk – Hüttner Csaba

2017. 07. 16. 20:19

Hüttner Csaba vezetőedző szerint a magyar válogatott minden várakozást felülmúlóan szerepelt a Plovdivban vasárnap befejeződött kajak-kenu Európa-bajnokságon, amelyen 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárt.

 


„Hatvan olimpiai pontot és olimpiai versenyszámokban öt aranyérmet szereztünk, ez minden idők egyik legjobb magyar eredménye” – nyilatkozta Hüttner Csaba az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában vasárnap. A válogatott vezetőedzője „maximálisan elégedett” ezzel a teljesítménnyel, és szerinte magyar részről a sportágban újabb nagy generációváltás történt, a fiatalok pedig szereplésükkel minden várakozást felülmúltak.

„Valahol törvényszerű volt, hogy ők áttörnek majd egy gátat” – folytatta a szakember, aki korábban az utánpótlásban töltött be hasonló tisztséget. Hüttner emlékeztetett: a fiatal magyar kajak-kenusok a korosztályos vb-ken, Eb-ken és a nagy nemzetközi versenyeken az elmúlt években folyamatosan szállították a győzelmeket és az érmeket.

„Reményeim szerint a világbajnokságon még jobb formában lesznek” – utalt a magyar csapat tagjaira a vezetőedző, hozzátéve, közben persze az ellenfelektől is hasonló formajavulást vár, mivel nem valószínű, hogy bárki az Eb-re időzítette a csúcsformáját.

„Mi itt most taroltunk, és megpróbáljuk a vb-re átmenteni ezt a teljesítményt. Sőt, akár még ennél is jobb formába hozni a versenyzőinket” – fogalmazott a kapitány, aki elmondta: a magyar kajak-kenusokra a vb-ig hátralévő öt hétben előbb pótalapozás vár, majd az utolsó két hét feladata lesz a végső forma elérése.

„Minden magyar edző előtt meg kell emelnem a kalapomat” – dicsérte kollégáinak munkáját Hüttner, aki szerint nagyszerűen felkészítették a versenyzőiket az Eb-re. A kapitány bízik abban, hogy ez a vb-n is így lesz.

Az aranyérmek számát tekintve korábban csak a 2002-es szegedi, a 2004-es poznani és a 2006-os racicei Eb volt olyan eredményes, mint a mostani.

 
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, vizisportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)