Jump to content

Kajak-kenu: változások a szövetség háza táján

2016. 12. 13. 14:39

A tervek szerint jövő hétfőn kiderül, ki lesz az új szakmai igazgató és a következő olimpiai ciklusban kik lesznek a szövetségi kapitányok a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben (MKKSZ).

Erről Schmidt Gábor, az MKKSZ pénteken megválasztott új elnöke beszélt azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyet elődjével, a szervezetet 21 éven át vezető, és az újonnan létrehozott közgyűlési elnöki posztra megválasztott Baráth Etelével közösen tartott.

Schmidt Gábor elmondta: négy év után január 1-jétől a vezetőedzői helyett ismét visszajön a szövetségi kapitányi poszt a felnőtt, az utánpótlás és a paraválogatottnál. Ezek mellett a szakmai igazgatói tisztségre is pályázatot írtak ki, miután Csabai Edvin hetekkel korábban jelezte, hogy nem kívánja folytatni munkáját. A pályázatok beadási határideje hétfőn 14 órakor jár le, és az MKKSZ még a nap folyamán nyilvánosságra hozza, hogy kik jelentkeztek. Az új elnök közölte: még ezen a héten meghallgatják a pályázókat egy nyílt szakmai bizottsági ülésen, az elnökség pedig jövő hétfői ülésén hagyhatja jóvá a kinevezéseket.

Schmidt Gábor úgy fogalmazott: az új alapszabály szerint a válogatottakkal kapcsolatos döntések visszakerülnek a szövetségi kapitányokhoz, ők dolgozzák ki a felkészülési programokat, amelyeket megvizsgál majd a versenysport bizottság, az elnökségnek pedig a jövőben csak jóváhagyási jogköre lesz. A kapitányok jelölik ki a válogatott kereteket és a csapatokat is.

A sajtótájékoztatón Baráth Etele megismételte, hogy több ok vezetett az átalakításhoz, ahhoz, hogy az elnöki poszton átadta a stafétabotot az eddig az MKKSZ főtitkáraként dolgozó Schmidt Gábornak. Ezek között elsőként említette, hogy a sportág az elmúlt évtizedekben olyan fejlődésen ment keresztül, amely "kinőtte a magyar sportban jellemző struktúrát". Ahogy korábban fogalmazott: a szövetség gyakorlatilag középvállalattá vált, és ennek vezetése nagy felelősséggel jár, társadalmi munkában nem nagyon lehet csinálni. Másodsorban szerinte a szervezet működésének egyértelműbbnek, demokratikusabbnak kell lennie, ezt szolgálja majd az is, hogy az évi rendes közgyűlések mellett minden ősszel tartanak egy másik kongresszust is, amelyen a stratégiai kérdések megvitatása lesz előtérben.

Schmidt Gábor mindehhez hozzátette: a szoros együttműködés a jövőben is megmarad, csak átalakul, és Baráth Etele stratégiai gondolkodására a jövőben is nagy szükség lesz.

"A siker egyik kulcsa, hogy a szövetségnek mindig volt stratégiája, és volt egy csapat, amely ezt meg tudta valósítani. A folytatásban is erre a csapatmunkára alapozunk, kicsit megújulva, átalakulva" - fogalmazott az új elnök, aki hangsúlyozta, a sportág élvezi a kormány bizalmát, és ennek szeretnének is megfelelni, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen új projekteket megvalósítani.

Schmidt Gábor hozzátette: a cél továbbra is az, hogy a magyar kajak-kenu a világ élvonalában maradjon, és a 2020-as tokiói olimpián is szeretnének ott lenni az éremtáblázat elején. Megemlítette még, hogy a következő években számos világverseny házigazdái lesznek, így jövőre és 2018-ban gyorsasági világkupát, emellett 2017-ben sárkányhajó Európa-bajnokságot, 2018-ban egyetemi és főiskolai vb-t, 2019-ben pedig olimpiai kvalifikációs felnőtt gyorsasági világbajnokságot rendeznek.

Baráth Etele 1995 novembere óta irányította az MKKSZ-t, a magyar kajak-kenusok ebben az időszakban 367 aranyérmet, több mint 800 dobogós helyezést szereztek a világversenyeken. Az olimpiákon 17 arany-, 7 ezüst- és 8 bronzérmet nyertek.
A mostani ötkarikás ciklust lezáró pénteki tisztújító közgyűlésen a 150 megjelentből 144 szavazott bizalmat az új elnöknek, Schmidt Gábornak, aki továbbra is ellátja a főtitkári teendőket is.

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)