Jump to content

Megvan a nyolcadik magyar arany: a női kajak négyes megvédte címét

2016. 08. 21. 16:36

Kozák Danuta harmadik itteni aranyérmét nyerte, s immár ötszörös olimpiai bajnoknak mondhatja magát.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállításban versenyző magyarok a németekkel és a fehéroroszokkal léptek meg a rajt után. Féltávnál elsők voltak, de ekkor már csak a németek tartották Kozák Danutáék iramát.

A véghajrát azonban ők sem bírták, a magyarok két beülőnyi előnnyel haladtak át elsőként a célvonalon, megvédve londoni címüket a kajak négyes 500 méteres távján.

Kozák az első női kajakos az olimpiák történetében, aki triplázott. A férfiak közül az új-zélandi Ian Ferguson hajtotta végre ezt a bravúrt – azaz, hogy egyesben, párosban és négyesben is nyert – 1984-ben, Los Angelesben. Mellette az orosz Vlagyimir Parfenovicsnak jött össze a triplázás, ő 1980-ban hazai környezetben K-1 500, valamint K-2 500 és 1000 méteren győzött.

“Nem szoktam különbséget tenni, hiszen minden pálya egy külön élmény, egy külön extázis” – válaszolta a kajakos arra a kérdésre, hogy melyik győzelmét emelné ki a három közül, egyúttal hozzátette, nem is a végső siker a legfontosabb.

“Nem az a lényeg, hogy itt nyertünk, hanem az út, a munka, amit eddig beletettünk, az sokkal fontosabb és jellemformálóbb, én pedig örülök neki, hogy ezt az utat végigjárhattam” – fogalmazott Kozák, persze megjegyezte, hogy nyilván akkor élvezi a legjobban az utat, ha annak van eredménye.

(Forrás: vizisportrajongo.hu/MTI)