Öt évvel a visszavonulása után azt tapasztalja, hogy sportágának egyetlen szeglete sem az ő jövetelére vár, ennek ellenkezőjét pedig senkisem akarja kimutatni. A 40 éves Vereckei azt sem titkolja, hogy külföldre vágyik, és egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben kajakedzőként keresi majd a kenyerét.
Lehetett volna sokkal sikeresebb is
„Gyerekként nem azért mentem le a Pestvidéki Gépgyár Sportklubjának edzéseire, mert nagy bajnok szerettem volna lenni. Vonzott a Duna, a sporttelep hangulata, a jó fej srácok társasága, ahogy a sátorozások és a nomád élet is. És persze ott volt Nusi néni (Marczinkó Györgyné) a kedves és türelmes nevelőedző, aki azokkal is megszerettette a kajakozást, akik kezdetben fintorogtak, ha vizet és hajót láttak. Évekig a szavát lestük, kamaszként viszont már nem bírt velünk, mi, a tanítványai pedig arra jutottunk, hogy jobbak csak egy nagyobb klubban és felnőttekkel foglalkozó edzőkkel lehetünk. Így kerültem Csepelre” – nyilatkozta az év kajakozójának hatszor megválasztott Vereckei Ákos az SzPress Hírszolgálatnak.
Válogatott versenyzőként évekig Sári Nándor csoportjához tartozott, akit kezdetben nagyra tartott, de aztán a lelkesedése alábbhagyott.
„Ha azt a tudást és tapasztalatot, amit az évek során magamba szívtam, most vissza tudnám forgatni a 25-30 esztendős Vereckei Ákos szürkeállományába, valószínűleg többre is vihettem volna. Ez persze csak feltételezés, de nem alaptalan eszmefuttatás.
Sajnos 3-4 olimpiai bajnoki arany vagy ezüst bennem maradt. Elkopott az edzőm tudása, kiürült az eszköztára, és nem éreztem azt, hogy lángol benne a megújulás vágya. Az elhibázott formaidőzítések borítottak ki a legjobban. Két hónappal a VB előtt „nyerő” időket mentem, a kellő pillanatban viszont 3 másodperccel lassabb voltam korábbi önmagamnál. Jóval előbb kellett volna váltanom ” – szögezte le Vereckei, aki előbb külföldi edzőtársakkal magányos farkasként igyekezett boldogulni, aztán rövid ideig a korán eltávozott Séra Miklós tanácsaira hallgatva próbált az eredményességén javítani.
Vietnami és kínai kikötők
Visszavonulót 2013-ban fújt, amiben az is közrejátszott, hogy negyedik olimpiájára már nem tudott kijutni. Néhány hónapig a szövetség sportágfejlesztési programjának munkatársaként tevékenykedett, annál több időt töltött külföldön, nem éppen közeli országokban.
„Vietnámban előbb egy városi csapat edzője voltam, aztán a válogatott vezetését bízták rám. A jóval nagyobb kaland akkor várt rám, amikor egy kínai felkérésnek eleget téve a pekingi sportiskola csapatával kezdtem el foglalkozni. Hozzájárultak ahhoz, hogy hat munkahét után hármat mindig itthon, a családommal tölthessek, azt viszont kikötötték, hogy a Kínai Játékokon aranyérmet kell nyernünk, minimum egyet. Máskülönben a klubot leépítik. Összejött az arany, még sem volt maradásom, elsősorban a kegyetlenül rossz minőségű levegő miatt, ami időnként még a hegyekben is elviselhetetlen volt a számomra.”
Családapai kötelességek
Amióta újra itthon van, folyamatosan az az érzése, hogy kikerült a körből, olyan szekér után meg nem akar futni, amin nincs hely a számára.
„Versenyzőként, de a visszavonulásom utáni években is olyan sokat voltam távol a családomtól, hogy mostanra az én feladatom lett a gyerekeink mindennapjainak megkönnyítése. Mondjuk úgy, hogy GYES-en vagyok, aminek persze vannak előnyei is. A 12 éves Ákos és a 11 éves Lilla is öt évig úszott, mostanában viszont a nekem is tetsző triatlonnak hódolnak, és ez komoly logisztikai feladatokat jelent a számomra. Abban a korban vannak, amikor a legnagyobb a szükségük a szülői támogatásra, aztánúgy is inkább a maguk életét szeretnék majd élni. Nincsenek kész terveim, de az is megtörténhet, hogy más lehetőséget keresve külföldön folytatjuk az életünket. Kajakedző nem szeretnék lenni, legalább is egy ideig nem.” – mondta befejezésül Vereckei Ákos.
