Jump to content

Kiszakadt üléssel nyert maratont a magyar kajakos Dél-Afrikában

2018. 03. 13. 17:14

Ismeretlen terepen, sérült kajakkal nyert versenyt Boros Adrián és társa, Carl Folscher. A magyar - dél-afrikai páros a Hella Hella to Josephines bridge elnevezésű maratoni kajakversenyen bizonyult a leggyorsabbnak.

 

A 36 kilométeres viadal az előversenye az Umkomaas Canoe maratonnak, és rendkívül erős sodrású folyókon rendezik meg. Rengeteg a szikla és sok víz is zúdul le a folyón, ezért másfajta mellényt és bukósisakot is kell viselni.

„Semmi időt nem töltöttünk ezen a folyón, nem gyakoroltunk itt, ezért jobbnak láttuk, ha elkezdünk követni valakit, és az elején megnézzük, hogy merre kell majd mennünk az Umkomass maratonon, amelyet ugyanezen a folyón rendeznek” – kezdte a beszámolót Boros Adrián, aki a dél-afrikai Carl Folscherrel az oldalán indult .

A magyar kajakos szerint nagyon hasznos volt, hogy mások mögött mentek, bár így is rendkívül nehéz dolguk volt a sok szikla, a hullámok és a nagy kanyarok miatt. A víz nagy nyomása egyszer meg is forgatta őket, de körülbelül 10 másodpercet veszítettek csak, és tudták tartani a lépést a négyes élbollyal.

Később már csak két hajó maradt az élen, amikor Borosék elhibáztak egy kisebb zúgót, és rámentek egy sziklára. „Kiszakadt az ülésem a helyéről, úgyhogy mondtam Carlnak, hogy ne hagyjuk a végére a döntést, mert az ülésen csak egyre hátrébb csúszik, szóval két kilométerrel a vége előtt 200 métert adtunk az ellenfélnek, amivel be is biztosítottuk a győzelmünket. Nagyon örülök, de a következő versenyen szeretnénk még jobban menni, akkor már az új hajóval, amely remélhetőleg egy kicsit gyorsabb lesz” – mondta a magyar kajakos.

Boros Adrián idei utolsó dél-afrikai versenye az Umkomaas-maraton lesz, amit március 17-én ás 18-án rendeznek.

(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu, hunsail.hu / Fotó: youtube.com)