Jump to content

Kifogástalan állapotban készül Kopasz Bálint

2018. 03. 08. 09:25

Kopasz Bálint szerint legalább olyan erős lesz az idei férfi kajakosmezőny itthon, mint tavaly. A Portugáliában edzőtáborozó 20 éves kajakos sporttáplálkozással kapcsolatos cikkekkel és filmnézéssel kapcsolódik ki a kemény munka közben.

 

 

Március 3-án érkezett meg a portugáliai Montebelóba Kopasz Bálint és Noé Zsombor edzőikkel, Demeter Irénnel és Zsigmond Erzsébettel. „Nagyon jó állapotban vagyok, szerencsére elkerültek a betegségek a télen, és itt is remek körülmények között készülhetünk, nagyon jó minőségűek az ételek, sok gyümölcsöt eszem, szóval minden adott ahhoz, hogy megfelelő munkát végezzünk” – mondta Kopasz Bálint, akinek az idén is az 1000 egyes lesz a fő száma.

Ugyanakkor 5000 egyesben is szeretné kipróbálni magát, valamint lehet, hogy elindul 500 egyesben is, viszont az nem célja, hogy beüljön a rendkívül népszerű 500 négyesbe, amely új szám az olimpián. „Nagyon erős mezőnyre számítok az idén is, a szokásos nevek mellett lehetnek újak is, elég, ha az én példámat nézzük, mert én is egy év alatt robbantam be a felnőttek közé, ezt bárki más megteheti az idén. Tudom, hogy kőkeményen dolgoznak a többiek is, viszont én ugyanolyan jó állapotban vagyok, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor, ez pedig bizakodásra ad okot.”

Az egyetlen, ami nehezíti a munkát Portugáliában, hogy az utóbbi napokban sokat esik az eső, és hűvösebb van, ám a 20 éves kajakos szerint eddig el tudták végezni azokat az edzéseket, amiket terveztek. Az első hétben délelőtt 12, délután 10 kilométert eveznek, a második héten már 16-16 kilométert. Kiegészítésként a délutáni edzést követően futnak vagy kondiznak, pihenésként szerda délutánonként egy hosszabb nyújtás szerepel a programban, szombaton délután és vasárnap egész nap pedig nem kell edzeniük Kopasz Bálintéknak.

„Negyven percnyire van innen egy nagyobb város, de mivel nincs autónk, így nem fogunk bemenni, itt töltjük a szabadidőnket is. Én olvasni fogok, főleg sporttáplálkozásról szóló cikkeket, valamint filmet nézek majd. Elsősorban a kalandfilmeket szeretem, a legutóbbi jó film, amit megnéztem, az a Fény az óceán felett volt. Általában úgy választok, hogy kikeresem a kedvenc színészeim, például Hugh Jackman vagy Michael Fassbender új filmjeit, és megnézem őket” – mondta az Európa-bajnoki bronzérmes kajakos.

Kopasz Bálint március 31-ig marad a portugáliai edzőtáborban, utána itthon folytatja a felkészülést.

(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu, mkksz.hu / Fotó: mkksz.hu)