Jump to content

Az olimpiai bajnok szerint ennyi volt benne

2018. 01. 15. 14:58

Az olimpiai és Európa-bajnok kajakos, Dombi Rudolf a közelmúltbeli visszavonulásáról azt mondta, úgy érezte, ennyi volt benne, s már elkezdte érdekelni a civil élet.

 

 

A 31 éves sportoló december 31-ével fejezte be az élsportot, s január elejétől már a Magyar Diáksport Szövetség területi menedzsereként dolgozik.

„Egész fiatalon összejött az olimpiai bajnoki cím, s ezt ugyan lehetett volna fokozni később még eggyel, de az már nem sikerült” – mondta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn Dombi Rudolf.

Úgy fogalmazott: van benne hiányérzet, ugyanis világbajnoki címet nem sikerült szereznie, így összességében egy-egy olimpiai és Eb-arany, valamint egy-egy vb- és Eb-ezüst, továbbá egy vb- és három Eb-bronz a mérlege világversenyeken.

A háromszoros magyar bajnok kajakos 2012-ben érte el pályafutása legnagyobb sikerét, amikor edzőjük, Szilárdi Katalin irányításával Kökény Rolanddal megnyerte a londoni olimpia K–2 1000 méteres versenyét. Az útjaik 2014-ben váltak szét korábbi párostársával, akiről azt mondta, mindig is jóban voltak, s csak „egy kis kommunikációs hiba” okozta azt, hogy nem együtt folytatták.

(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu / Fotó: mti)