Jump to content

Kajak-kenu Eb: a kapitány minden szakágban érmet remél

2017. 07. 13. 10:33

Hüttner Csaba szövetségi kapitány akkor lenne elégedett a péntektől vasárnapig tartó plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság után, ha minden szakágban szereznének érmet a magyar versenyzők, összességében pedig tíz dobogós helyet remél a csapattól.

 

A szakvezető korábban többször is úgy fogalmazott, a kontinensviadalon nincsenek elvárások, ez is csak egy felkészülési állomás az év fő versenye, az augusztus 24. és 27. között Racicében rendezendő világbajnokság előtt. Most az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, szeretné, ha a válogatott megmutatná, hogy milyen egységes, és mindenki kihozná magából a maximumot.

„Ami persze ebben az állapotukban nagyon nehéz lesz, mert egy feszített, magas színvonalú válogatón vannak túl, ami nemcsak fizikálisan, hanem pszichésen is sokat kivett belőlük” – magyarázta Hüttner Csaba, aki ezzel együtt bízik benne, hogy többen lendületből megoldják az Eb jelentette feladatot. 

Hangsúlyozta azonban: „az egész válogatási rendszer arra lett felépítve”, hogy a vb-re legyen egy erős csapat. 

Sok fiatal versenyző is helyet kapott a mostani Eb-csapatban, de a kapitány szerint – aki korábban az utánpótlásért volt felelős – nem jelent majd gondot, hogy többen első felnőtt világversenyükön szerepelnek majd. 

„A szisztematikus menedzselésnek köszönhetően azért majd' mindegyikük szerepelt már felnőtt világkupán az utóbbi években, így érezte már az ezzel járó feszültséget, a verseny hangulatát. Úgy gondolom, nem véletlenül teljesítettek a válogatón úgy, ahogy, olyan állapotban vannak, hogy bárhol megállják a helyüket. Remélem, hogy az Eb-n is beváltják a hozzájuk fűzött reményeket” – nyilatkozott Hüttner Csaba. 

A plovdivi pályáról a szakember azt mondta: nagyon szép környezetben található, de a kiszolgáló terület betonból épült, így ebben a nyár közepi időszakban hihetetlenül meleg, „nem igazán emberbarát, versenyzőbarát”. 

„Amúgy egy nagyon gyors pálya, született itt már több világcsúcs, legjobb idő. Ha oldalszél van, a tribün az utolsó kétszáz méteren leárnyékol, s azt gondolom, teljesen irreálissá válhat a verseny, de ha nincs, vagy egyirányú hátszél, illetve szembeszél van, akkor rendben van minden”
 – fejtette ki a kapitány. 

Az Eb után jövő szerdán következnek a világbajnoki szétlövések, ezekre csak férfi C-1 1000 méteren lehet hatással a kontinensviadal. Hüttner Csaba ugyanis kikötötte, hogy Vasbányai Henrik abban az esetben állhat rajthoz a Kiss Tamás elleni szétlövésen, ha Plovdivban a legjobb hat versenyző között zár. 

„Henrik sem a világkupán, sem a második válogatón nem evezte végig a távot, ezért úgy döntöttem, eredménykényszert kell alkalmazni nála ahhoz, hogy ki tudja hozni magából azt, amely a formája alapján benne van” – indokolt a kapitány, aki hozzátette: a kajakos Takács Tamara esetében is egyeztetett már, és az Eb után is beszélni fog a versenyző edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal arról, hogy Takács milyen számokat vállaljon a vb-n. 

A bulgáriai verseny után kapnak néhány nap pihenőt a versenyzők, majd kezdődik a vb-felkészülés, az újraalapozásra és gyorsításra öt hetük lesz majd a sportolóknak és edzőiknek. 

Az Eb pénteken elő- és középfutamokkal kezdődik, a döntőkre – amelyeket élőben közvetít az M4 Sport – szombaton és vasárnap kerül sor. 

A KAJAK-KENU EB PROGRAMJA
péntek:  
1000 m-es és férfi K-4 500 m-es előfutamok 8.00 
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es előfutamok 12.00 
1000 m-es és férfi K-4 500 m-es középfutamok 14.00 
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es középfutamok 15.20 
szombat:  
1000 m-es és 500 m-es döntők 9.05 
200 m-es előfutamok 13.30 
200 m-es középfutamok 16.00 
vasárnap:  
500 m-es és 1000 m-es döntők 9.05 
200 m-es döntők 12.05 
5000 m-es döntők 14.22 

A magyar csapat: 
férfiak:  
K-1: 

200 m: Horváth Bence (Graboplast Győri VSE) 
500 m: Kopasz Bálint (Algyő SE) 
1000 m: Kopasz 
5000 m: Solti László (Vasas SC) 
K-2: 
200 m: Balaska Márk, Birkás Balázs (Bp. Honvéd, Démász Szeged) 
500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor (Démász Szeged, UTE) 
1000 m: Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert (Bp. Honvéd) 
K-4: 
500 m: Nádas, Tótka, Mozgi Milán, Molnár Péter (Démász Szeged, UTE, Graboplast Győri VSE, Bp. Honvéd) 
1000 m: Kammerer Zoltán, Noé Bálint, Ceiner Benjámin, Bárdfalvi Márk (Graboplast Győri VSE, Bp. Honvéd, Bp. Honvéd, Vasas SC) 
C-1: 
200 m: Hajdu Jonatán (Dunaferr) 
500 m: Fekete Ádám (UTE) 
1000 m: Vasbányai Henrik (KSI SE) 
5000 m: Varga Dávid (Graboplast Győri VSE) 
C-2: 
200 m: Hajdu, Fekete 
500 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert (KSI SE) 
1000 m: Korisánszky, Mike 
C-4: 
1000 m: Vasbányai, Varga, Sarudi Pál, Fekete (KSI SE, Graboplast Győri VSE, Közgép SE, UTE) 
nők:  
K-1: 
200 m: Lucz Dóra (UTE) 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti, index.hu,)