Jump to content

Verrasztótól triplát, Gyurtától válaszokat vár a szövetségi kapitány

2018. 01. 26. 09:05

Jó hírekről számolt be Sós Csaba, aki Cseh Lászlótól és Verrasztó Dávidtól is pozitív választ kapott az Eb-t illetően, Gyurta Dánielhez azonban lesz még pár kérdése a szövetségi kapitánynak.

 

 

„Cseh László meggyőződéssel állítja, hogy kellő mennyiségű erőt, illetve az előrehaladáshoz szükséges belső indíttatást érez magában pályafutása folytatásához” – kezdte a legfontosabb hírrel az SzPress Hírszolgálatnak Sós Csaba, akit nem lepett meg, hogy Cseh egyelőre csak a glasgow-i próbatételre vállalkozik, amelyet „úgy is lehet értelmezni, hogy a skóciai szereplésétől teszi függővé a következő lépéseinek megtételét”.

Sós elmondta, „minden idők egyik legnagyszerűbb magyar úszója megértette és tudomásul vette azt a tervet, hogy a 200 pillangón a lehetőséget teljes mértékben kimerítve várhatóan négy magyar versenyzőt indít” a szövetségi kapitány. Hozzátette, tudja, hogy a következő fordulóban már csak ketten folytathatják, azaz kettő sajnos el fog vérezni, de úgy véli, egytől-egyig olyan úszók állnak majd rajthoz, akik érmet nyerhetnek.

A Cseh Lászlónál két évvel fiatalabb – idén augusztusban a harmincadik életévét betöltő – Verrasztó Dávid semmi akadályát nem látja annak, hogy a 2020. évi tokiói olimpiai játékok résztvevője lehessen. A 400 vegyes specialistája két világbajnokságon lett ezüstérmes, előbb 2015-ben Kazanyban, aztán tavaly a Duna Arénában, emellett a 2014-es és a 2016-os Európa-bajnokságon is ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Glasgow-i sikerével tehát a 400 vegyesen Eb-mesterhármast érhetne el.

 
„Dávid nagyon magabiztosnak tűnik, és azt hiszem, hogy a tripla össze is jöhet neki. Azt tanácsoltam, hogy a 400 mellett a 200 vegyesre is hajtson rá, aminek több szakmai oka is van, de erről majd inkább az Eb után” – fogalmazott sejtelmesen a szakvezető.

A szövetségi kapitány érdeklődéssel várja a találkozóját a jelenleg Szingapúrban tartózkodó Gyurta Dániel olimpiai bajnok, háromszoros világ- és kétszeres Eb-aranyérmes mellúszóval, akitől válaszokat vár.

„Kérdéseket szeretnék feltenni Daninak, aki ugyan már nagyon sokat tett le az asztalra, de a 2015-ös világbajnoki bronzérme, valamint a rövidpályás Európa-bajnokságon megszerzett ezüstérme óta jelentősnek számító produkcióval nem szolgált. Nagyon bízom abban, hogy meggyőző válaszokat kapok, mert egy jó Gyurtára továbbra is nagy szüksége van a magyar úszósportnak” – nyilatkozott Sós Csaba.
 
 

 

(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu, SzPress Hírszolgálat /m4sport.hu/ Fotó: mti)