Jump to content

Milák és Késely hengereltek az ob-n

2017. 11. 11. 22:07

A 17 éves Milák Kristóf és a 16 éves Késely Ajna egyaránt négy-négy egyéni bajnoki címmel zárta a százhalombattai rövidpályás országos bajnokságot, miközben Cseh László egy számban sem győzött.

 

Szombaton négy aranyat gyűjtött Kőbánya SC. Késely Ajna nem akármilyen duplát csinált meg: ahogy később el is ismerte, remegett keze-lába, annyira fájt, amikor fél órán belül győzött 400 vegyesen, majd 200 gyorson is. Horváth Dávid európai top 10-es idővel lett első 200 mellen, majd – mintegy hagyományosan – a férfi vegyesváltót is a Turi-tanítványok húzták be, igen nagy fölénnyel.

Bernek Péter igencsak tikkasztó programot koronázott meg azzal, hogy nyert 200 gyorson – a parádés mezőnyt felvonultató szám kuriózuma volt, hogy a két indianapolisi hős, Németh Nándor és Milák Kristóf az 1-es és a 8-as pályán úszva másodikként és harmadikként ért a falhoz, bónuszként mindketten megdöntötték saját korosztályuk országos rekordját. Milák később ismét ezen a szélső pályán lendült meg, és lett első 100 háton – ez volt a negyedik aranyérme az érdiek ifjú klasszisának.

„A kétszáz gyorsra és a száz hátra még maradt erő, az ötven pillére már nem, amit kicsit sajnálok, de eléggé hosszú volt ez a menet is. Az, hogy nem megyek az Eb-re, a saját döntésem volt. Most tényleg azt érzem, mindennél többet ér a decemberi pihenő” – foglalta össze a napja lényegi történéseit kronológiailag Milák.

Az említett 50 pillangóban az élete első egyéni felnőtt aranyérmét szerző győri Gyárfás Bence utasította maga mögé az igencsak illusztris mezőnyt.

 Legyőzve Cseh Lászlót is, aki így arany nélkül zárta az ob-t, mivel nem sokkal korábban Kozma Dominik száz vegyesen a harmadik hosszon ellépve tőle verte meg.

„Egyáltalán nem zavar, hogy most nem nyerek versenyeket az obén, megtehettük volna, hogy erre hegyezzük ki magunkat, én viszont inkább az Európa-bajnokságokon szeretném a szokásos szintet hozni – értékelt  a háta után ezúttal a nyakával bajlódó Cseh.  – Az azért idegesít, hogy Doma így elment tőlem mellen, nem ehhez vagyok szokva, de a lényeg tényleg az, hogy decemberre legyek formában” – tette hozzá.

„Itt a vége, a combjaimat nem érzem, kész vagyok teljesen. Az, hogy ezzel a testtel ilyen időket tudtam menni, azért nem kis dolog – ha normálisan fel leszek készülve, ez még jobb lehet. Ma elsősorban a mixed váltóban úszott 20.90-re vagyok büszke – adta elő magát a megszokott lazaságával Kozma, aki valóban kihúzhatja magát 21 másodpercen belüli idejével, tekintve, hogy ilyen váltós részidőből ezen kívül egy található az európai ranglistán. – De azért a száz vegyes sem volt rossz. Néztem Lackót a víz alatt, mert eléggé elment háton és pillén, na de mellen jöttem én, egy lehúzás, két tempó a víz alatt, láttam, elé kerülök, mondtam magamban, hoppá Lackó, most megvagy! A mai nap tanulsága: nincs behozhatatlan előny, csak feladott verseny. Szóval ez így elég jó, remélem, hamarosan az alkaromból is eltűnik ez a rohadt fájdalom, most is meg van duzzadva, az ujjam is kiment tegnap – ha nincs ez, meg lemegy pár kiló, teljesen pöpec lesz minden.”

A hölgyeknél Burián Kata a 100-200 duplát csinálta meg hátúszásban a 200 megnyerésével, Szilágyi Liliána pedig ugyanezt tette pillangón (most 100-on győzött). Sztankovics Anna remek hajrával akadályozta meg Sebestyén Dalma triplázását mellen – a 100-as finálé hozta a legszorosabb viadalt a zárónapon, mindössze 14 század választotta el a két specialistát.

Éremkollekció tekintetében Jakabos Zsuzsanna vitte el a pálmát: 50 gyorson a harmadik egyéni elsőségét gyűjtötte be, és természetesen az egész bajnokságot záró női vegyesváltóban is benne volt, amely országos csúccsal győzött. Amúgy a győriek 12 váltóból kilencet nyertek meg, Jakabos hatból vállat hathatós szerepet, így mindösszesen kilenc aranyéremmel indulhatott haza Százhalombattáról.

Ez természetesen a klubot is az élre katapultálta mind az éremtáblán, mind a pontversenyben: Petrov Iván keze alatt három év lefolyása alatt izmosodott a legeredményesebb csapattá a Győr, amely immáron a legtöbb válogatottat (szám szerint hetet) adja a koppenhágai Eb-n induló nemzeti együttesbe is. Mögötte a BVSC, az Érd és az Eger ért be.

Az ob legértékesebb időeredményét (az úgynevezett FINA-ponttáblázat alapján) a férfiaknál Bernek Péter (400 vegyes), a hölgyeknél Késely Ajna (800 gyors) érte el – ezért ők különdíjban részesültek.

A 4. nap bajnokai:

Férfiak
200m gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:44.56
100m hát: Milák Kristóf (Érd) 52.09
50m pillangó: Gyárfás Bence (Győr) 23.30
200m mell: Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:06.61
100m vegyes: Kozma Dominik (BVSC-Zugló) 53.18
4x100m vegyesváltó: Kőbánya SC 3:33.41 (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Pulai Bence, Pulai Vince)

Nők
50m gyors: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 24.89
200m gyors: Késely Ajna (Kőbánya SC) 1:57.96
200m hát: Burián Kata (Eger) 2:06.59
100m mell: Sztankovics Anna (Miskolc) 1:07.26
100m pillangó: Szilágyi Liliána (BHSE) 58.97
400m vegyes: Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:39.00
4x100m vegyesváltó: Győri Úszó SE 4:04.15 – új országos csúcs (Dobos Dorottya, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna, Gyurinovics Fanni)

Mixed
4x50m vegyesváltó: BVSC-Zugló 1:43.88 (Ádám Henrietta, Kovács Gábor, Verrasztó Evelyn, Kozma Dominik)

Az éremtábla élcsoportja (a klubok után sorrendben az arany-, ezüst és bronzérmeik száma)
Győri Úszó SE 16 – 5 – 9
BVSC-Zugló 9 – 5 – 9
Érdi Úszó Klub 5 – 7 – 5

(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu, m4sport.hu, musz.hu / Fotó: mti)