Jump to content

Vizes vb: "Készülünk a második minidöntőre" - Bíró Attila

2017. 07. 23. 09:40

A magyar női vízilabda-válogatott játékosai nem győzik dicséri a hazai szurkolókat, akik felejthetetlen pillanatokkal ajándékozzák meg őket.

Bíró Attila olimpiai 4. helyezett, Európa-bajnoki címvédő válogatottja Japán, Franciaország, és az Eb-döntőben tavaly is legyőzött Hollandia legyőzésével csoportelső lett, ami azt jelenti, hogy egyrészt a csapat automatikusan a legjobb 8 között van, másrészt jobb eredményt fog elérni, mint a két évvel ezelőtti kazanyi 9. hely.

A legjobb 8 között Kanada következik, három nap múlva.

A válogatott tagja az első napon tartott sajtóbeszélgetésen nem győzték hangsúlyozni a közönség szerepét:

„Nagyon-nagyon sokat adnak a szurkolók. Az első pillanat, amikor kilépünk a medencetérbe, és felhördül a közönség, hát, az hihetetlen jó érzés. Amikor pedig együtt éljük meg a győzelmet, az biztos vagyok benne, hogy a szurkolóknak is egy hatalmas élmény” – fogalmazott Gangl Edina a Hajós Alfréd Uszoda atmoszférájáról.

Szücs Gabriella szerint a negyeddöntőbe jutásnak megvannak a kulcsai, ennek egyike, hogy nagyon összetartó a társaság:

„Az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyon jó a csapategység. Ez leginkább a hollandok elleni meccsen látszódott meg a vízben, de egyébként sem panaszkodhatunk szerintem erre. A felkészülés kifejezetten jó hangulatban és feszültségmentesen telt. Mindenki megértette, hogy csak akkor érhetünk el jó eredményt, ha csapatként működünk. A felkészülés alatt is adódik egy-két olyan programunk, ami a vízilabdától távol esik, most az agyaggalamb-lövészetet próbáljuk ki a szünetben, biztos vicces lesz, de ezek azok a programok, amik igazán összébb hoznak minket. Tizenhárman vagyunk, olyanok vagyunk ilyenkor, mint egy család” – mondta a válogatott egyik alapembere.

„Mindenkinek jól jött egy kis pihenő, a családunkkal is tudtunk találkozni, kicsit lenyugodni, de nem sokáig, mert edzünk és készülünk tovább. Kanada is kemény játékot játszik, csakúgy, mint a hollandok, de azért nem annyira durvák. Ez egy negyeddöntő lesz, itt bármi megeshet, főleg a női vízilabdában, de azért egyértelműen a biztos győzelem a célunk” – ezt már Czigány Dóra fogalmazta meg, kicsit már a következő feladatra utalva.

Természetesen Bíró Attila szövetségi kapitány már erre a bizonyos feladatra koncentrál, és a leendő taktikát dolgozza ki a kanadaiak ellen:

„Készülünk a második minidöntőre. Az első azért volt fontos, hogy ne kelljen játszani még egy mérkőzést, az ugyanis egy élet-halál meccs lett volna, most a holland-orosz lesz ugyanilyen. Örülünk a plusz egy napnak, tudunk pihenni, készülni, a lányok is kapnak plusz pihenőt. Bízom benne, hogy hasonló játékkal meg fogjuk tudni verni őket. A kanadaiak hasonló fizikai felépítésű játékosok, mint a hollandok, picit annyiban jobbak is, hogy két olyan balkezesük van, amilyen csak a spanyoloknak rajtuk kívül. Erre külön kell készülnünk. Megleptek minket a sanghaji Világliga Szuperdöntőn, az a meccs döntetlen lett, most meg lesz a módszer arra, hogy levédekezzük őket” – véli a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

(Forrás: vizisportrajongo.hu/fina-budapest2017.com; fotó: sportrajongo.hu/hosszabbitas.hu/nyugat.hu/nlcafé.hu)