Jump to content

Vizes vébé: "Nyomás nélkül nincs magyar férfi vízilabda-válogatott" - Vámos Márton

2017. 07. 13. 15:40

Vámos Márton már 18 évesen a válogatott keret tagja volt, és utazhatott a 2010-es Európa-bajnokságra. Ezt követően a Benedek-korszak alapembere lett, és a 2013-as világbajnokságon berobbant a világklasszisok szűk elitjébe. A 2014-es hazai Eb-ezüstöt követő év nem sikerült túl jól, azonban azóta újra a világ egyik legjobb balkezeseként tündököl. A hazai rendezésű vizes vébé kapcsán az nso.hu készített vele interjút, ebből közlünk részleteket.

Húzóember vagyok, meghatározó tagja a csapatnak . Érzem, hogy a társaim is sokat várnak tőlem, illetve magammal szemben is vannak elvárásaim. Mindig elhatározom, hogy mit szeretnék elérni, ha megfelelek ennek, akkor boldog vagyok. Hogy milyen céljaim vannak? Hadd maradjon az én titkom, és ha jól sikerül a vébé, elmondom utána."

Az ősztől a Fradiban pólózó Vámos kiemelte: magyar férfi vízilabda-válogatott nem létezik nyomás nélkül. „A közvélemény mindig rak ránk nyomást, ami jó, mert érezzük, hogy az emberek bíznak benne, hogy jó eredményt tudunk elérni.  Kívülről valóban nem látszik hogy izgulok, azonban belül szoktam, aki azt mondja, hogy nem izgul hét-nyolcezer ember előtt, az hazudik. Lehet, hogy ez hiba, de ne is lássák rajtam, hogy izgulok."

Märcz Tamás szövetségi Kapitány a ráhangolódás jegyében már pörgősebb, a csapatot még jobban összecsiszoló gyakorlásokat vezényel az utolsó héten.

Itt nőttünk fel a Margitszigeten, és azért is preferálom, hogy egész nyáron itt edzettünk, mert a vébét is nyitott uszodában rendezik, eshet az eső, fújhat a szél, ami zavaró lehet, ezért hasznos, hogy egész nyáron itt voltunk, illetve, hogy a héten már a versenymedencében edzettünk. Hétezer-kétszáz néző fér be, többen lesznek, mint az Eb-n, szóval még nagyobb hangulat lehet majd, amit nagyon várok.

Az esélyekkel kapcsolatban elmondta: “Mindenkinek ugyanazt tudom mondani: nagyon nehéz lesz, tényleg szinte mindenki jó már, de ha megugorjuk a négy közé jutást, onnan kezdve lekerül rólunk a nyomás, és még jobban játszhatunk. A szerbek a legerősebbek, utánuk van három-négy hasonló erősségű csapat, köztük mi is, és itt a pillanatnyi forma dönthet majd."

(Forrás: vizisportrajongo.hu/nso.hu; fotó: vizisportrajongo.hu/welovebudapest/waterpolo.hu)