Jump to content

Vizes vb: elindult a visszaszámlálás

2017. 03. 19. 17:50

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok magyar úszónővel indították el a vizes világbajnokság visszaszámláló óráját vasárnap délelőtt, az Erzsébet téren. Az eseményen beszédet mondott Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 

 

Az interaktív és grandiózus visszaszámláló óra a világbajnokság végéig lesz felállítva az Erzsébet téren. Azon túl, hogy az óra mutatja a világbajnokság kezdetéig hátralevő időt, interaktív játékokkal is szórakoztatja a közönséget – ehhez a #selFINA applikáció nyújt segítséget (amely már elérhető iOS-en, és hamarosan letölthető lesz az androidos készülékeken is).

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár elmondta: „A FINA világbajnokság megrendezése olyan sportdiplomáciai siker, amely még inkább megerősíti Magyarország kormányát abban, hogy jó döntést hozott, mikor a sport stratégiai ágazattá emelésével, a sportágak közvetlen támogatásával, a sportlétesítmények fejlesztésével és a nemzetközi események kiemelt támogatásával kívánta a magyar sport eredményességét és jó hírnevét fokozni, egy sportosabb nemzedéket kinevelni.”

Szántó Éva, a BP2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: „A világ harmadik-negyedik legnagyobb sporteseményét, a vizes világbajnokságot a becsült adatok szerint csaknem hatmilliárd tévénéző követheti, élőben több tízezer, összességében több százezer nézőnek jelent izgalmas, a vb helyszíneinek hála igen látványos programot. (…) Nemcsak a látvány lesz jelentős, de színvonalában is egyedülálló versenyeket rendezünk, hiszen a világbajnoki mezőnyben ott lesznek a riói olimpia hősei is, remélhetőleg számos magyar érmessel, de ugyanúgy láthatjuk majd a 2020-as tokiói olimpia leendő főszereplőit is. A világbajnokság során hetvenöt versenyszámban avatunk bajnokot.”

Az esemény moderátora, Gundel Takács Gábor Hosszú Katinkát kérdezte arról, hogyan készül az eseményre, mik a kitűzött célok, mennyiben lesz más érzés hazai közönség előtt szerepelni. Az úszónő elmondta, lényegében 23 éve készül erre a világbajnokságra, azóta, mióta eldöntötte, a legmagasabb szintre szeretne érni.

„Nekem nagyon jókor jött, hogy idén Budapesten lesz a világbajnokság. Rio után egy kicsit nehéz lett volna motivációt szerezni, hiszen ott elértem azt, amire mindig is vágytam, olimpiai bajnok lettem, így kipipálhattam mindent. De az, hogy itthon van a világbajnokság, az majdnem olyan érzés, mintha lenne még egy olimpia.”

A hazai pálya terhével kapcsolatban a következőt mondta: „Megtanultam már azt, hogy ez nem nyomásként jelenik meg, hanem abban, hogy így még izgalmasabb és érdekesebb maga a verseny. Az, hogy ennyien szurkolnak nekem, nekünk, egy kivételes lehetőség, és inkább a pozitív oldalát látjuk. Nekem pluszt ad a várakozás, és a felkészülés is könnyebb lesz így, azt a plusz pár métert könnyebben úszom majd le így az edzéseken, mert tudom, mi vár rám a nyáron.”

A 17. FINA világbajnokságot 2017. július 14. és 30. között rendezik. A versenyzők hat sportágban (úszás, műugrás, szinkronúszás, nyílt vízi úszás, vízilabda és óriás toronyugrás), öt helyszínen, Balatonfüreden és Budapesten (Duna Aréna, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Batthyány tér, Városliget) mérik össze tudásukat.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti, nso.hu / Fotó: mti)