Jump to content

Szakít a hagyományokkal Cseh László

2017. 03. 14. 12:12

A megszokottól eltérően ezúttal nem hazai környezetben, hanem a spanyolországi Tenerifén készül az idei megmérettetésekre, köztük a júliusi budapesti világbajnokságra Cseh László olimpiai ezüstérmes, világbajnok úszónk.

 

 
 

 

"Remélem, hogy nagyon hasznos lesz, és nagyon jó edzéseket végzünk majd ott. Itthon is végre tudnánk hajtani, de kint nyugodtabb a környezet, nem kell annyit utazni és nem kell más dologgal foglalkozni" - magyarázta az M4 Sport kamerái előtt Cseh a döntés hátterét.

Edzője, Plagányi Zsolt azzal is érvelt, hogy ilyen hosszú pályafutásnál újabb motivációt jelenthet a kemény munkára a környezetváltozás. "Azt gondolom, átgyúrta magát az olimpián történteken, és úgy akar fölállni, hogy méltón folytatja a pályafutását" - tette hozzá a szakember.

A közelgő magyar bajnokságon mi más is lehetne a célja az úszónak, mint kvalifikálnia magát a vb-re. "Főleg kétszáz pillangón nagyon erős a mezőny. Többen is képesek, hogy a világbajnoki A szintet megússzák és a legjobb két magyar közt legyenek" - utalt vetélytársaira, elsősorban Kenderesi Tamásra és Biczó Bencére.

De minden távon javulni szeretne, mert azok kihatással vannak egymásra. Ahogy mondta, minél gyorsabb 50-en, annál jobb lesz a 200 pillangója, és ha jól bírja a 200 pillangót, akkor 100-on is jobbat úszik. Ilyen egyszerű az egész.

De nem csak a testét tréningezi Cseh, aki sportpszichológus segítségével mentálisan is hangolódik, ugyanis "hazai közönség előtt versenyezni mindig más érzés". Nem is tagadja mit gondolt, mikor belülről is szemügyre vette Duna Arénát, és meglátta, mekkora a lelátó, ami várhatóan dugig lesz szurkolókkal júliusban: "arra fel kell készülni."

A nyári viadalra előretekintve, a hosszabb távokon mindenképp szeretne tovább faragni az általa úszott legjobb időkön, "eredményeket tekintve pedig jobban szerepelni mit az olimpián".
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, vizisportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)