Jump to content

Négy magyar csapat harcol a nemzetközi porondon

2016. 10. 13. 12:55

A hétvégén négy magyar csapat lesz érdekelt a férfi vízilabda európai kupákban: a Bajnokok Ligájában az Eger és az OSC harcol a második selejtezőkörben a rájátszásba jutásért, ahonnan majd a főtáblára lehet kerülni, míg a második számú sorozatban, az Eurokupában a Ferencváros és a BVSC az előselejtezőben szerepel.

 

 

A legrangosabb sorozatban az Eger házigazdaként a francia bajnok Marseille-jel, a Veronával, illetve a Mornar Splittel találkozik, míg az újbudaiak Bresciában a házigazdák mellett a sorozat 2013-as győztesével, a Crvena zvezdával, valamint az elmúlt szezonban Eurokupa-döntős Szintez Kazannyal játszanak.

A csoportokból az első kettő jut tovább, majd a csoportelsőket a másodikokkal sorsolják össze, s oda-visszavágós párharcban dől el, melyik négy csapat kerül fel a főtáblára, ahol már ott van nyolc kiemelt együttes. Az elitnek tagja a Szolnoki Dózsa-Közgép, amely a hatos döntő házigazdája lesz.

A második számú európai kupasorozatban a nyáron alaposan megerősödött Ferencváros Splitben, a nemzetközi porondra tíz év után visszatérő BVSC pedig Kassán szerepel. Itt is az első két hely ér továbbjutást, mégpedig a második selejtezőkörbe.

A Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének magyar érdekeltségű programja:
péntek:
-------
E csoport (Eger):
ZF-Eger - CN Marseille (francia) 18.30
F csoport (Brescia):
A-Híd OSC-Újbuda - Crvena zvezda (szerb) 19.00
szombat:
--------
E csoport:
ZF-Eger - SM Verona (olasz) 18.00
F csoport:
A-Híd OSC-Újbuda - Szintez Kazany (orosz) 19.00
vasárnap:
--------
E csoport:
ZF-Eger - VK Mornar Split (horvát) 13.30
F csoport:
A-Híd OSC-Újbuda - AN Brescia (olasz) 12.00

Az Eurokupa 1. selejtezőkörének magyar érdekeltségű programja:
péntek:
--------
B csoport (Split):
Bayer Uerdingen (német)-FTC PQS Waterpolo 19.30
C csoport (Kassa):
BVSC-Zugló - Canottieri Napoli (olasz) 18.00
szombat:
--------
C csoport:
Hornets Kosice (szlovák) - BVSC-Zugló - 19.30
vasárnap:
---------
B csoport:
POSK Split (horvát) - FTC PQS Waterpolo 11.00
C csoport:
BVSC-Zugló - Primorac Kotor (montenegrói) 11.00

(Forrás: vizisportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)