Jump to content

Hosszú Katinka olimpiai bajnok!

2016. 08. 07. 05:32

Iron Lady rommá verte a mezőnyt, világcsúccsal hódította el az aranyérmet.

Hosszú Katinka hozta a magyar küldöttség második aranyérmét a riói ötkarikás játékokon. Négyszáz vegyesen tönkreverte verte a mezőnyt. Világcsúccsal győzött, 4:26.36-ot úszott, ami döbbenetes, hiszen több mint két másodpercet javított az előző rekordon.

Már az első tempóknál átvette a vezetéstt pillangóban, 50 méter után már világcsúcs részidőn belül volt (!). Százon csaknem egy testhosszal ment elöl, Simizu Szakiko követte őt egy másodperccel. Háton még jobban elment Katinka és mellen sem esett vissza, sőt, annak ellenére, hogy az szám nem az erőssége, még ott is tudta növelni előnyét, ez is mutatja formáját és erejét. az utolső 100 méterre úgy fordult, hogy már a világcsúcs részidőn is bőven belül volt. A gyorsúszásra kissé visszaesett ugyan, de ez is belefért, a második - korábban első számú riválisnak kikiáltott amerikaira öt másodpercet vert. 

„Még nem fogtam fel, hihetetlen, olyan érzésem volt, mintha edzésen úsznék. Mindennap a négyes pályán úsztam az iramot az edzéseken, mióta itt vagyunk Rióban. Nagyon felszabadultan tudtam versenyezni. Ennél tökéletesebb nem is lehetne – utalta a világcsúcsra és a bajnoki címre – , itt van a családom is, ez életem legszebb napja"

– nyilatkozta az M4-nek.

A magyar úszónő évek óta uraltj ezt a számot, 2013-ban és 2015-ben világbajnok lett, viszont olimpián még nem szerzetzt érmet. 2012-ben, Londonban egy negyedik helky jött össze neki. 

Katinka már az előfutamban megmutatta, mire számíthatunk, már ott is csak 15 századdal maradt el a világcsúcstól: 4:28.58 lett a vége. Akkor már az ellenfelek is azt mondták, semmivé teszi a kínai Je Si-ven londoni olimpiai rekordját. Ha az időt nem is vesszük figyelembe, akkor is lehetett látni, mennyivel előrébb tart, mennyivel erősebb és összeszedettebb, mint vetélytársai. Soha rosszabb kezdést olimpián, várjuk a folytatást.

vizisportrajongo.hu - BV/Kép. MTI, Kovács Tamás 

 

(Forrás: vizisportrajongo.hu)