Jump to content

Úszás: létrehozzák az Olimpiai Bajnokok Testületét

2018. 03. 12. 09:39

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke bejelentette, hogy kezdeményezésére megalakul az Olimpiai Bajnokok Testülete (OBT).

 

A debreceni, 120. úszó országos bajnokság szerdai sajtótájékoztatóján – amelyen jelen volt Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó is – a MÚSZ első embere úgy fogalmazott: a testület megalakítását szeretnék „kőbe vésni”, vagyis rögzíteni a szövetség szervezeti és működési szabályzatában, illetve az alapszabályban.

Emlékeztetett rá, hogy a magyar úszók 28 olimpiai aranyérmet szereztek, és jogos igény, hogy a példaképek támogassák a magyar úszósportot, részt vegyenek a mindennapi sportéletben. Az olimpiai bajnokok 90 százaléka már jelezte részvételét a testületben. A leendő testület tagjai akár önálló szakmai anyagok készítésével, illetve a szövetség dokumentumainak véleményezésével is segíthetik a jövőben a magyar úszósportot.

Wladár Sándor stratégiai partnernek nevezte Debrecent, amely számos hazai és nemzetközi úszóverseny helyszíne volt az elmúlt években, s tavaly után idén is megrendezi az ob-t március 28. és 31. között.

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az ob-t illetően elmondta: az úszásban zajlik a generációváltás, Debrecenben a régi nagy sztárok és a fiatalok is versenyeznek. A kapitány reményét fejezte ki, hogy telt házas, jó versenyekre számíthatnak a debreceni uszodában.

Papp László, Debrecen polgármestere örömét fejezte ki, hogy a város már hatodik alkalommal adhat otthont az úszó országos bajnokságnak, amelyet Széchy Tamás emlékére rendeznek. Bejelentette: jövőre tovább bővítik a városi sportuszodát. Míg tavaly az önkormányzat saját forrásból 726 millió forinttal támogatta a sportot, az idén már 890 milliót fordít erre a célra.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum igazgatója reményét fejezte ki, hogy 15-20 debreceni úszó is ott lehet az ob-n.

Koroknai András, a válogatott keret orvosa elmondta: hamarosan elkészül a szövetség sporttudományi, sportegészségügyi stratégiája. A részletek ismertetése nélkül közölte, hogy változtatnak a jelenlegi struktúrákon, lesznek rendszeres laborvizsgálatok az úszóknak, teljes diagnosztikai vizsgálatokat vezetnek be és mozgásterápiás szakemberek is figyelik majd az edzéseket.

(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu / Fotó: mti)