Jump to content

Kiderült, mikor érkezik Budapestre az úszó vk mezőnye

2018. 02. 26. 15:37

Majdnem teljes az idei úszó világkupa-naptár, a sorozat budapesti fordulóját október 4-6-án rendezik meg.

 

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA oldalán olvasható kommünikéből kiderül, a 2018-as szériában rövidpályás és nagymedencés versenyeket is rendeznek majd, s 2,5 millió dollárt osztanak szét a legjobbak között.

Fontos változás, hogy az úszók újra megkötések nélkül, bármennyi számban indulhatnak – Hosszú Katinka tavaly kritizálta a FINA döntését, amely egyéniben négyben maximalizálta az egy versenyen választható számok számát –, ugyanakkor a pontversenybe csak a legjobb három eredményt számítják be.

A sorozat három szakaszból áll majd: az első állomás Kazany lesz (szeptember 7-9.), majd Doha (szeptember 13-15.) következik, mindkét versenyt nagymedencében bonyolítják le. A második szakaszt egy egyelőre még ismeretlen város kezdi (szeptember 28-30.), majd a budapesti verseny következik rövid pályán.

A sorozat Ázsiában zárul, sorrendben Peking (november 2-4.), Tokió (november 9-11.) és Szingapúr (november 15-17.) lesz a házigazda.

(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu / Fotó: mti)