Jump to content

Turi György szerint nincs ellentét az edzői társadalomban az úszóknál

2017. 09. 30. 07:31

Turi György, a vasárnap megválasztott úszószövetség szakmai alelnöke az M4 Sportreggeliben arról beszélt, hogy a magyar edzői garnitúra megfelelően felkészült, jó munkát végez, és nem áll szemben a jelenleg hangadónak számító Shane Tusup – Hosszú Katinka vonulattal.

 

 

Ahogy a Köbánya SC vezetőedzője tréfált, eddig alakja miatt volt megkerülhetetlen, lefogyva pedig ezentúl az új titulusa miatt lesz az.

Fő feladatának azt érzi, hogy felhalmozott tapasztalatával és tudásával megfelelő mederben tartsa azokat a hullámokat, melyek fel-felcsapnak a hazai szakemberek és a Hosszú Katinkával elért kimagasló eredményei miatt zászlóshajónak számító, kritikákat megfogalmazó Shane Tusup között.

Egyébként ezeket nem tartja súlyos ellentéteknek, ahogy azt sem gondolja, hogy a magyar edzők ne lennének felkészültek, még ha jelenleg nincs is olyan eredményes úszójuk , mint Hosszú, vagy mint a korábbi klasszisok, például Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes.

Turi kifejtette, mindig jönnek majd újabb és újabb berobbanásra kész jelöltek, mert a sportág már a hazai tradíciói miatt is kitermeli a tehetségeket.

 
 
(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu / Fotó: mti)