"Ez egy embert próbáló ütközet volt, ha összevetjük a két csapatot, láthatjuk, hogy a hollandok kilogrammban és magasságban is fölöttünk vannak, de lábtempóban és fizikálisan olyan jól fel vannak készítve a lányok, hogy bárkivel felveszik a versenyt" - jelentette ki.
"A harmadik negyed elején szerettem volna picit váltani emberelőnyben, s szerencsére ezt jól meg is oldották a lányok, ráadásul Czigány Dóra és Gurisatti Gréta ma komoly pluszt tudott hozzátenni" - fedte fel a siker egyik titkát a kapitány, majd elárulta a következő napok menetrendjét: a következő három napban regenerálódnak a lányok, sőt, hazai pálya révén a családjukkal is találkozhatnak a játékosok. Ezzel együtt már a következő ellenfélre készülnek, amely szerinte Kanada lesz.
Szücs Gabriella kiemelte, a kulcs a védekezés volt, nagyszerűen sikerültek a blokkok Gangl Edina kapuja előtt, és a visszazárásokkal sem volt gond. Hozzátette, ahogyan eddig is, ezúttal is óriási erőt kaptak a közönségtől, amely megint fantasztikus hangulatot teremtett a Margitszigeten.
"Számunkra ezzel a mérkőzéssel kezdődött el a világbajnokság, várjuk az ellenfelünket, amelyre holnaptól készülünk" - jelentette ki.
A csoport végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 6 pont, 2. Hollandia 4, 3. Franciaország 2, 4. Japán 0
A csoportgyőztes közvetlenül jutott a negyeddöntőbe, míg a 2-3. helyezettek a nyolc közé jutásért is vízbe ugranak. A negyedik helyezett az alsóházi helyosztókon lesz érdekelt.