Jump to content

Hosszú Katinka Európában is a világ előtt

2016. 09. 02. 11:58

Két állomást követően már 137 pontos az előnye Hosszú Katinkának közvetlen üldözőjével, a jamaicai Alia Atkinsonnal szemben az úszók világkupa-sorozatában. Érdekes, hogy az összetettben a magyar klasszis mögött álló második és harmadik helyezet pontszáma együtt nem éri el Katinka összpontszámát. 

 

 

A múlt heti nyitányon, a franciaországi Chartres-ban, majd most kedden és szerdán Berlinben egyformán hét számban győztes, amellett további dobogós helyeket is szerző háromszoros olimpiai, továbbá világ- és Európa-bajnok magyar versenyző a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség csütörtöki összegzése szerint már 258 pontnál tart. Atkinson 121-gyel követi, a harmadik dán Jeanette Ottesennek pedig 93 pontja van. A chartres-i viadal után Hosszú még csak 53 pontos előnyben volt.

A férfiaknál a saját világrekordját 100 méter vegyesen Chartres-ban és Berlinben is megdöntő orosz Vlagyimir Morozov az éllovas 175 ponttal.

A 25 méteres medencében zajló, kilencállomásos, több mint kétmillió dollár összdíjazású sorozat következő versenyét szombaton és vasárnap Moszkvában rendezik.

A vk-pontverseny legjobbjai két állomás után:

nők:

  1. HOSSZÚ KATINKA 258 pont
  2. Alia Atkinson (jamaicai) 121
  3. Jeanette Ottesen (dán) 93

férfiak:

  1. Vlagyimir Morozov (orosz) 175 pont
  2. Chad Le Clos (dél-afrikai) 123
  3. Philip Heintz (német) 102
(Forrás: vizisportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)