Jump to content

Rasovszky Kristóf junior világbajnok!

2016. 07. 20. 21:58

Parádésan szerepeltek nyíltvízi úszóink a hoorni junior világbajnokságon.

A legidősebbek között Rasovszky Kristóf aranyérmes lett 10 kilométeren, míg Kiss Nikolett ezüstöt szerzett.

Rasovszky Kristóf nem adott esélyt vetélytársainak: a riói olimpián 1500-on is induló ifjú klasszis 30 másodpercet vert a többiekre a 18-19 évesek vasárnapi, 10 kilométeres versenyében, Hoornban. „Raso brutális volt – kezdte értékelését Gellért Gábor szövetségi kapitány. – Az első bójánál elment, utána még úsztak mellette olykor, aztán 2500-nál otthagyta őket, és attól fogva folyamatosan 30-40 másodperces előnye volt, a többieknek közük nem volt az aranyhoz. Elképesztő formában van, az egészet egyetlen frissítés nélkül csinálta végig, ilyet ezen a szinten nagyon ritkán látni ebben a sportágban.”

A lányoknál Kiss Nikolett két évvel a balatonfüredi győzelme után ezúttal ezüstérmes lett – igaz, a kapitány szerint győzelmet szalasztott el a címvédő. „Ha csak egyszer kinéz balra a finisben, akkor ő nyer. Niki nagyon taktikusan úszott, végig az elején, aztán a végén szépen kiszorította a brit lányt, és csak arra figyelt, hogy az oroszt maga mögött tartsa, mert úgy gondolta, Dearing már nem kerülhet elé, csakhogy végül balról megelőzte egy tempóval. Az is igaz, hogy Nikinek a vége felé már betonból voltak a karjai, mert eléggé lefáradt a hideg vízben, jóllehet ilyen szép napunk még nem volt, a felnőtt Eb-t is ideszámítva, napsütés, sima víz, úgyhogy tényleg remekül sikerült ez a nap.”

A férfiaknál eddigi legjobb nemzetközi produkcióját nyújtva Novoszáth Tamás a nyolcadik helyen zárt, míg az ifjú hölgyek között Farkas Adél bravúros úszással hatodik lett, úgyhogy Gellért Gábor bizakodik abban, hogy a hétfői váltókban is sikerül valami „kézzel fogható” eredményt elérni.

Az ifik is remekül helytálltak a rövidebb távokon, a 14-15 évesek között Tabi Zoltán ötödik lett 5 kilométeren, míg Kun-Szabó Fanni a hetedik helyen zárt, ugyanitt Borsi Anett a 15. helyen ért be. A 16-17 évesek 7.5 kilométeres viadalában Sztankovics Dóra 7. és Juhász Janka 12. helye emelhető ki, míg a fiúknál Kalmár Ákos 15., Monori Kristóf pedig 18. lett.

18-19 évesek (10km)

Férfiak

1. Rasovszky Kristóf 1:53:01.7

8. Novoszáth Tamás 1:54:16.6

Nők

1. Alice Dearing (brit) 2:04:25.1

2. Kiss Nikolett 2:04:25.6

6. Farkas Adél 2:05:01.6

14-15 évesek (5km)

Fiúk: 5. Tabi Zoltán

Lányok: 7. Kun-Szabó Fanni, 15. Borsi Anett

16-17 évesek (7.5km)

Fiúk: 15. Kalmár Ákos, 18. Monori Kristóf

Lányok: 7. Sztankovics Dóra, 12. Juhász Janka

musz.hu/Kép: FreeImages.hu