Jump to content

Olyan álom teljesült, amilyen evezős sportágban nehezen elképzelhető

2017. 10. 25. 15:18

A Simon Béla, Juhász Adrián duó – Kolláth Vandával kiegészülve – hatalmasat hajrázva aranyérmet szerzett a kormányos kettesek versenyében a floridai evezős-vb-n. 

 

 
 

 

„Mindenki azt kérdezi, hogyan csináltuk, de szerintem magunk sem tudnánk értelmes, ésszerű választ adni” – mondta Simon Béla az elképesztő hajráról, majd hozzátette, nagyon jó erőben voltak, kitűnően sikerült a felkészülésük.

A Simon-Juhász páros taktikájára jellemző, hogy a futam végén kapcsolnak magasabb sebességi fokozatba. Ennek köszönhetően nyerték meg tavaly az Európa-bajnokságot és egy egy évvel előtte az Universiadét, azonban ekkora hátrányból még soha nem jöttek vissza, mint most az ausztrál hajó ellen.
 
„Az utolsó 300 méter szerintem hosszabb volt, mint az előtte lévő 1700. Ilyenkor rájön az ember, mennyire relatív az idő” – folytatta Juhász Adrián az élménybeszámolót. „Elindultunk, ahogy szoktunk és egyszer csak utolértük az ausztrálokat, ami adott egy plusz löketet.”

Kolláth Vanda feladata volt a hajót a pálya közepén tartani, aki a sportág első női kormányosaként vett részt a világbajnokságon.

A kormányos kettes versenyszám nem olimpiai, de kifejezetten jó presztízzsel bír, a magyar páros pedig visszatér a kormányos nélküli, olimpiai ágazathoz, hogy a floridai vb-aranyhoz hasonló eredményeket tudjanak elérni.
(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu / Fotó: mti)