Jump to content

Stratégiai szintű tervet valósítana meg az új MESZ-elnök

2017. 12. 23. 11:13

Hosszú távon és stratégiai szintű tervben gondolkozik Pető Tibor, a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnöke.

 

"A sportág által egészében elfogadott, stratégiai szintű tervet szeretnék megvalósítani, és ennek mint egy zsinórmértéknek a mentén fejleszteni a sportágat" - hangsúlyozta az M1 aktuális csatornán pénteken a hétfőn megválasztott sportvezető, akinek a 2020-as tokiói olimpiáig szól a megbízatása. "Tokió nagyon rövid táv, attól, hogy odáig szól a megbízatásom, nem addig kell gondolkodnom" - tette hozzá.

Kiemelte, az elmúlt években sokat javult a sportág anyagi helyzete azáltal, hogy a kormány kiemelt stratégiai ágazatként tekint a sportra, s ezen belül kiemelt sportág az evezés. Azonban, mint fogalmazott, még vannak olyan célok, köztük az edzők életpálya-modellje és az eszközök beszerzése, melyek égető problémák, s ezek megoldására forrásokat kell találni.

"Egy egyes hajó három-négy millió forint, ezt a klubok nagyon nehezen engedhetik meg maguknak" - fejtette ki Pető Tibor, aki versenyzőként kétszer nyert világbajnokságot (2001, 2002) és ötödik helyezett volt olimpián (2000). "Ha világszinten szeretnénk fölvenni a versenyt a nemzetközi nagyhatalmakkal, akkor két-három évente illik lecserélni a legjobbak hajóparkját, ez nagyon jelentős kiadási tétel" - hangsúlyozta.

Kitért rá, a bázist jelentő egyesületek eszközellátottságán szintén javítani kell.

A 36 éves Pető jelenleg Vác alpolgármestereként tevékenykedik. Előtte 2014 novemberétől Bényi Szabolcs volt a MESZ vezetője, de ő egy hónapja megsokasodott feladatai miatt lemondott posztjáról.
(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu / Fotó: mti)