Jump to content

Korszerű megállóhelyeket létesítenek a Tisza partja mentén

2016. 10. 06. 10:51

A turisztikai fejlesztésekre kiírt Európai Uniós pályázatokon keresztül befolyt összegekből 10 milliárd forint jut az ötféle jármód , tehát a gyalogos-, a kerékpáros, a  lovas-, a vitorlás- és a vízi turizmusösszehangolására. Ennek ismeretében 30 megállóhelyet korszerűsítenek a Tisza mentén a közeljövőben. 

 

A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatornának nyilatkozott a turisztikai fejlesztésekre kiírt Európai Uniós pályázatok végeredményéről. Elmondta: EU-s forrásokból most 10 milliárd forint jut az ötféle jármód (gyalogos-, kerékpáros-, lovas-, vitorlás- és vízi turizmus) összehangolására.

"Külön öröm a vízitúrázók számára, hogy eddig két pályázatról született pozitív döntés, ezek pedig éppen nekik kedveznek. A Felső- és az Alsó-Tisza mentén harminc megállóhely korszerűsödik, de a következő években a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ) együttműködve további 140 megállópont fejlesztését tervezzük" - nyilatkozta Révész.

A politikus hangsúlyozta: az utóbbi évtizedekben ilyen fejlesztés nem volt.

A harminc megállóhelyet konzorciumvezetőként az MKKSZ fejlesztheti a megítélt 800 millió forintból. A szövetség a vízitúra-útvonalak mentén működő önkormányzatokkal és egyesületekkel együttműködve pályázott az összegre.

"A fejlesztések célja, hogy minden megállóhelyen egységes szolgáltatási csomag alakuljon ki. A konkrét projektben szerepelő harminc megállóhely mindegyike alkalmas lesz arra, hogy kiszámíthatóan szolgálja ki a vízitúrázók alapvető igényeit" - mondta a pályázatok benyújtásáért felelős Sportrendszer Nonprofit Kft. képviseletében Antal Ferenc az M1-nek.

A fejlesztésekből a Tisza úgynevezett ráhordó hálózatait jelentő kisebb folyók, a Bodrog, a Bódva és az Öreg-Túr megállóhelyei sem maradnak ki. Ezekre a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatai biztosíthatják majd a forrást. Az összehangolt fejlesztések eredményeként először Észak-Kelet Magyarországon jöhet létre egységes vízitúra-hálózat a következő években.

 

(Forrás: vizisportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)