Archívum
2017
Berecz Zsombor továbbra is remek formában van, a fiatal vitorlázó ezúttal Dániában ért el szép sikert.
A világkupa újabb állomása is Hosszú Katinkáról szól, a budapesti vb egyik legeredményesebb klasszisa két arannyal nyitott.
A csinos és sikeres úszónő férjhez ment, Petrov Iván a szerencsés férfi, akit egy ország férfitagjai irigyelnek.
A Duna Aréna jövőjéről elmondta: jelen állás szerint jövő év közepéig visszabontják a lelátót, ami utána 5500-6000 néző befogadására lesz alkalmas.
A vitorlzó Érdi Mária megnyerte a Laser Radial olimpiai hajóosztály versenyét a Belgiumban rendezett U21-es világbajnokságon.
Hosszú Katinka a szerdai két első és egy második hely után aranyéremmel zárta szereplését Moszkvában, a rövidpályás úszó világkupa-sorozat idei nyitóállomásán.
Hosszú vb-formában úszott a szerdai versenynapon: 100 háton és 100 vegyesen aranyérmet nyert, 200 pillangón ezüstérmes lett.
A budapesti vb egyik hőse nem pihen, Moszkvában a világkupán áll rajtkőre.
Az ideiglenes szerkezetekből semmi nem megy kárba, százszázalékos újrafelhasználást terveztünk - mondta el Fürjes Balázs kormánybiztos interjújában.
Az új érkezők egytől egyig klasszisok és a céljaik is legalább annyira nagyok, mint amekkorák az elvárások velük szemben.
A nemzetközi szövetség történetében még soha nem fordult elő, hogy közvetlenül nyolcan szolgálhatják a magyar érdekeket.
logo
Publikáció dátuma: 2015-08-10 15:03:32
Utolsó módosítás dáutma: 2015-08-10 15:03:32
ez az eredeti sor, a fenti kettőt kell commentezni-->
Játékra invitál Marics Peti és Valkusz Milán minden tiktokert, a szerencsések pedig eltölthetnek egy délutánt az énekes duóval egy lemezstúdióban.
Idén is különleges programmal várja a repülés szerelmeseit a negyedik Budaörsi Airshow augusztus 21-én. Régi és új repülőgépek, légi- és földi bemutatók, kiállítások és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket a Budaörsi Repülőtéren.
A sprintversenyben győztes Tótka Sándor kihagyja a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságot, a királyszámot megnyerő Kopasz Bálint viszont három számban indul.
A kajak-kenu szövetség elnöke szerint a kajakos férfi szakág romokban hevert Rióban, ám Tokióban Tótka Sándorék bizonyították klasszisukat.