Jump to content

Gyászol a kajak-kenu sport, elhunyt Ludasi Róbert!

2021. 01. 04. 14:25

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) vasárnapi gyászhírében emlékeztet rá, hogy a szakember tanítványa volt az utóbbi három évtized szinte összes sikeres magyar kenusa, a fiatalon elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, továbbá Horváth Csaba, Kozmann György, Kiss Tamás, Csabai Edvin és több más világbajnok versenyző is.

 

"Pályafutása során mindössze két klubbal fonódott össze a neve, a Budapesti Spartacuséval és a Csepelével. Budafoki gyerekként egy barátja unszolására kezdett kenuzni a Sparinál 1965-ben. Sportolói pályafutásában nagy törést okozott, hogy 19 éves korában elvitték katonának. Utána hiába térdelt vissza a kenuba, a két év kihagyást saját bevallása szerint már nem tudta bepótolni" - írta az MKKSZ.

Ludasi Róbert edzői pályája 1979-ben indult, szintén a Spartacusnál, ahol 50-60 gyerekkel kezdett el foglalkozni. 1989-ig dolgozott a klubnál, majd Csepelre került, ahová követte őt két tanítványa, a később világbajnoki címet szerző Szuszkó László és az alig 16 éves Kolonics György is, akinek több mint két évtizeden keresztül vezette az edzéseit.

"A vele való kapcsolatomba senki se képzeljen bele érzelemdús apa-fia viszonyt. Koló nem volt az a típus, és én sem vagyok az, aki kimutatja az érzéseit. Sőt, meglehetősen nyers és pokróc tudok lenni a versenyzőimmel, bár ez az idő múlásával változott valamicskét. Ha valakit elfogadok, érzi az elfogadást, de képtelen vagyok ezt naponta szavakkal megerősíteni. Koló sem igényelte ezt a fajta törődést. Huszonkét év alatt tökéletesen megismertük egymást, szavak nélkül is tudtunk kommunikálni, és ami a legfontosabb, emberileg és szakmailag is hitelesek voltunk egymás számára" - nyilatkozott a kiváló edző hat évvel ezelőtt legeredményesebb tanítványáról, a 2008-ban, az olimpiai felkészülés hajrájában, edzés közben elhunyt Kolonics Györgyről.

"A halálát sosem tudom kitörölni. Nagy törés volt az életemben, mindent megváltoztatott. És nem is nagyon tudok róla beszélni... Ugyanakkor minden nap itt van velem. Itt, a csepeli vízitelepen. Túljutni rajta, feledni nem lehet" - tette hozzá Ludasi Róbert az "Ahogy tőlünk telt" című sportágtörténeti könyvben.

Edző pályafutásának egyik legfelemelőbb sikere is a legsikeresebb tanítvány halálához kapcsolódik. A tragédia után kevesebb mint egy hónappal nyert ugyanis Pekingben bronzérmet Kolonics párja, Kozmann György és a legendás kenus helyére beugró 21 éves Kiss Tamás.

Ludasi Róbertet vasárnap hajnalban, álmában érte a halál. A nagyszerű trénert a csepeli klub és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség saját halottjának tekinti.

(Forrás: vizisportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)