Jump to content

Kajak-kenu: alaposan megerősödött az Újpest

2017. 02. 02. 11:08

A londoni olimpián kajaknégyesben ezüstérmes Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid, valamint a világbajnok kenus, Lakatos Zsanett az Újpesti TE kajak-kenu szakosztályában folytatja pályafutását.

 

A klub szerdai sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatói posztját elvállaló Doma Gergőtől Homoki Tamás vette át az újpesti szakosztály irányítását.

Az új szakosztályvezető elmondta: a klubnak nagyon erős U23-as kerete van, hiszen a női kenu kivételével jelentős különbséggel az újpestiek szerezték tavaly a legtöbb pontot a korosztályos bajnokságon. Hozzátette, hogy a tehetséges fiatalok, valamint a világbajnok Tótka Sándor mellé tapasztalt felnőtt versenyzőket kellett igazolniuk, ezért döntöttek Kulifai, Pauman és Tóth, valamint Lakatos szerződtetése mellett.

Az újpestiek távlati céljaival kapcsolatban annyit mondott, hogy versenyzőikkel szeretnének minimum három szakágban kijutni a 2020-as tokiói olimpiára és ott a dobogóért küzdeni. Az anyai örömök elé néző ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danuta is részt vett a sajtótájékoztatón, ahol elárulta, hogy nem állt le az edzésekkel, és szeptembertől már ő is teljes erővel Tokióra akar készülni.

Őze István, az Újpesti Torna Egylet klubigazgatója megjegyezte, maximálisan elégedettek a kajak-kenusok riói szereplésével, az ott nyert három aranyéremmel, valamint egy negyedik helyezéssel. Emlékeztetett rá, hogy 2010-ben kötöttek együttműködési megállapodást az újpesti önkormányzattal, az élsport, az utánpótlás valamint a létesítmények fejlesztésére.

"Most ott tartunk, hogy felnőtt és utánpótlás szinten is nagyon jó gárdával rendelkezünk. Az volt az egyik célunk, hogy példaképeket állítsunk a gyerekek elé, s ez annyira jól sikerült, hogy kezdjük kinőni a kajaktelepet"  - fogalmazott Őze István, aki arról is beszámolt, hogy több lépcsőben mintegy 200 millió forintot költöttek az UTE kajak-kenu telepének fejlesztésére.

 A Vasasból érkező új versenyzők közül Kulifai Tamás kifejtette, mivel Pauman Dániellel és Tóth Dáviddal bejött nekik, hogy öt éve együtt készülnek és versenyeznek, ezért úgy gondolták, hiba lett volna különválniuk.

"Eljött számunkra a klubváltás ideje, ezért mi kerestük meg az UTE-t. Tudtuk, hogy itt magas színvonalú szakmai munka folyik, úgy éreztük, ezt megérné kipróbálni " - jelentette ki Kulifai Tamás.

Pauman Dániel ezt azzal egészítette ki, hogy lezártak egy korszakot Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, de a januári ausztriai edzőtáborozás alapján úgy érzi, hogy új szakvezetőjükkel, a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina edzéseit is irányító Rami Zurral még egy lapáttal rátesznek arra a munkára, amit "Kati nénivel" végeztek. Hozzáfűzte: tisztában vannak azzal, hogy az Amerikából hazatért szakember eddig nem foglalkozott férfiakkal, de úgy látják, mivel komoly versenyzői múlttal rendelkezik, jól tudja, mit kell csinálnia.

Tóth Dávid szerint elképzelhető, hogy a jövőben is egy hajóba ülnek eddigi négyesbeli partnerükkel, Kammerer Zoltánnal, de ez attól is függ, hogy milyenek lesznek a válogatási elvek.

"Zoli most külön utakon jár, új edzővel készül, nem ment melegégövi edzőtáborba, kérdés, hogy milyen formában lesz tavasszal" - mondta Tóth Dávid, aki szerint az sincs kizárva, hogy Tótka Sándorral kiegészülve egy teljes újpesti négyes álljon össze.

A Győrből érkező Lakatos Zsanett kifejtette klubváltásában nagy szerepet játszott, hogy két női kenus szám is felkerült a tokiói játékok műsorára. Hozzátette: több edzőnél is megfordult az elmúlt években, de most már egy biztos helyre akart kerülni, ezért választotta az UTE-t, ahol elsősorban az egyesre kíván koncentrálni, de a párosbeli indulást sem zárja ki. Edzéseit az az Almási Nándor fogja irányítani, aki a kajakos Lucz Dórának is a mestere.

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)