Jump to content

Vizes vb - Kormos Villő nem jutott be a középdöntőbe

2017. 07. 18. 13:42

Az első két sorozat után még a legjobb 20 között volt Kormos Villő, ám a folytatásban visszaesett és bár tudott javítani, ez mégsem volt elegendő a középdöntőhöz. Kormoson kívül a szám Európa-bajnoka sem jutott tovább, ami óriási meglepetés. 

A Duna Arénában rendezett verseny első szakaszában öt-öt ugrást mutatott be a 37 résztvevő. Kormos Villó jól kezdett, hiszen az első két sorozat után még 19. volt. A harmadik sorozata azonban gyengébbre sikerült, vissza is esett a 32. helyrere. Ezt követően összekapta magát, jobb ugrások jöttek, javított is, ám ez csak a 28. helyhez volt elegendő. Kormos végül 265,15 ponttal zárt, a 18., még bejutó dél-koreai Cso Eun Bi összesen 297,95 pontot kapott a gyakorlataira.

A legjobban a 376,65 pontos kínai Zsen Csien szerepelt a selejtezőben, az Európa-bajnok brit Lois Toulson pedig nagy meglepetésre búcsúzott, miután csak 23. lett.

A 18-as középdöntőt 15.30 órától rendezik, a 12-es fináléra szerdán kerül sor.

(Forrás: Forrás:vizisportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)