Jump to content

Késely Ajna rangos díjat vehet át

2018. 05. 14. 11:53

A Femcafe.hu női internetes oldal csütörtöki gálaestje egy újabb elismerést hozhat Késely Ajna számára, akit nemrégiben még csodagyerekként és Egerszegi Krisztina kis kedvenceként emlegettek, manapság viszont – még mindig csak 16 esztendősen – a magyar úszósport egyik aduászaként. Aki a tavalyi országos bajnokságon Hosszú Katinkát, az idein pedig Kapás Boglárkát is maga mögé tudta utasítani a 400 gyorson, és aki már junior világbajnoki aranyérmet is őriz a gyűjteményében.

Hozzáállás kérdése

A Kőbánya SC büszkesége a leginkább inspiráló hölgyeket megtisztelő rendezvényen az ifjúsági sportolók kategóriájában a díj várományosa, amit az olvasók szavazataival érdemelt ki.Közülük kevesen tudhatják, hogy Ajna már 12 évesen 17 korosztályos rekordot javított meg, és az óta folyamatosan nyeri a versenyeket, sőt, olykor elképesztő sorozattal tarol.

„Már arra is büszke vagyok, hogy felfigyeltek a teljesítményemre, kitartásom mellett a folyamatos fejlődésemre is. Ezek szerint nem csak magamat, hanem más embereket is szorgalomra és a feladatok lehető legjobb megoldására késztethetek” – nyilatkozta Turi György mesteredző és Güttler Károly kétszeres olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes úszó versenyzője az SzPress Hírszolgálatnak. – Úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak erényei, de gyengéi is. A kérdés az, hogy mi domborodik ki, vagy marad alul. A teljesítmény gyakran a hozzáállástól függ, ám attól is, hogy ki milyen útravalót kap a szüleitől, mi sportolók pedig az edzőinktől. Ebből a szempontból én a legszerencsésebbek közé tartozom, igaz, magam is sokat tettem azért, hogy az úszás életem középpontjába kerüljön. Szeretem azt, amit csinálok, és ha egy hét pihenőt kapok, alig találom a helyemet, türelmetlenül várom a visszatérés napját az uszodába.”- árulta el a tini uszónő.

Villantani szeretne

Ajna naponta teljesíti a 10-12 kilométeres edzésadagokat, és az idei finnországi junior Európa-bajnokságra sem úgy készül, mintha az kizárólag az éremgyűjtemény gyarapításáról szólna.

„Egy napot se fogok rápihenni korosztályom kontinensbajnokságára. Két és fél hét múlva Helsinkiben a három mellúszószám kivételével minden úszásnem minden távján ott leszek a rajtnál, ha jól számolom, 15 próbatétel áll előttem. Amolyan „hű de nagy” időkre ezért nem is számítok, a lényeg az, hogy mentálisan topon legyek és az utolsó  napot is jól bírjam fizikailag.  Nem szokásom nagyokat mondani, azt viszont nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az augusztusi EB-n már egyéni csúcsokra pályázok, és ha ez sikerül, akkor talán „villanthatok” is egyet vagy kettőt. – hangsúlyozta Ajna, akit tavaly felállva éljenzett a közönség a budapesti világbajnokságon. 

Búcsú az ifikortól Buenos Airesben

Ajna számára különlegesnek ígérkezik az idei monacói nemzetközi verseny, a hagyományos Mare Nostrum versenysorozat első állomása június derekán, ahol egy vagy két számban a visszatérő Hosszú Katinka lehet az egyik ellenfele.

„Idén futok ki az ifikorból, ezért számomra első és egyben utolsó lehetőségként jókor jön az idei ifjúsági olimpia. Októberben, egy kicsit szokatlan időpontban Buenos Aires ad otthont az ötkarikás versenyeknek, amely eddigi pályafutásom egyik legizgalmasabb és remélem, sikeres állomása lehet. Néha-néha már a 2020-as tokiói nyári olimpiára is gondolok, de ilyenkor mindig az ugrik be, hogy két év múlva egy másik nagy vizsga is rám vár: az érettségi az Altisz Alapítványi Gimnáziumban, ahol a tanáraimtól igen sok segítséget kapok” – mondta befejezésül Késely Ajna, akit 2017-ben a legjobb ifjúságikorú magyar sportolónak választottak meg.

(Forrás: Forrás: vizisportrajongo.hu / SzPress Sporthírszolgálat / Fotó: mti)